Kirándulás Erdélyben

Csíkszeredai múzeum

Iskolánk 12 hetedikes tanulója vett részt az ötnapos kiránduláson. Hónapok óta készültünk lélekben, motivációs-„rákészülő” órákat tartottunk, hogy ne az ismeretlenbe csöppenjünk. Megnéztük térképen a meglátogatandó helyszíneket, beszélgettünk a helyi szokásokról.
A kirándulást a Határtalanul országos pályázattal nyertük el: társultunk két környékbeli iskolával, a balotaszállásival és a kisszállásival. 2017. április 4-ének éjszakai órái a buszra való felpakolással teltek, s hajnali 4-kor indultunk el a nagylaki határátkelő felé.

Talán bóbiskolt is a többség, azonban a határ látványa mindenkit felvillanyozott. Nem is olyan sok idő telt el, s már Aradra is értünk! Jankai Pista bácsi gyakorlott buszvezetőként hamar elnavigálta a csapatot a szabadságharc kivégzett főtisztjeinek emlékművéhez. Itt felidéztük a tragikus napnak eseményeit, természetesen az előzményeket is… Mindenki kapott egy mécsest, amit letehetett a magyar nemzeti színekkel felékesített koszorúk mellé. Hasonlóképpen jártunk el Segesvár mellett Petőfi Sándor emlékműjénél, Orbán Balázs néprajzi gyűjtőnek és Tamási Áron írónak a síremlékénél.
A „főhadiszállásunk” Gyergyóújfaluban volt: a gyermekeket kis csoportokban helyi családok látták vendégül. A hetedikesek az elhelyezésről, a finom ételekről, s főleg a szeretetteljes vendéglátásról csak felsőfokban beszéltek…
Bejártuk a szűkebb és távolibb környéket: voltunk Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredán, s természetesen a csíksomlyói templomot is megtekintettük. A múzeumok mellett a szejkefürdői székelykapu-kiállítás is nagy sikert aratott.
Korond… A népművészetéről híres faluban, a Sóvidék legnevezetesebb településén végtelen szeretettel és türelemmel tanítgattak bennünket a fazekasság fortélyaira. Szinte mindenki megpróbálta, az elkészült „műalkotásokat” természetesen elhozhattuk.
A taplászat ősi mesterségét egy idős székely bácsi mutatta be nekünk. A taplógombából értő kéz csodálatos tarisznyát vagy akár sapkát varázsol… Ezek Korondon meg is vásárolhatók a sok kis üzlet valamelyikében. A gyerekek-felnőttek a költőpénzükből sok értékes, szép tárgyat vittek haza emlékbe.
Finomságokat is vásárolhattunk: többen vittek a finom erdélyi sajtokból, lekvárokból, házilag készített csokikból.
A Békás-szoros örök élmény marad mindenkinek: a hatalmas sziklafalak között sétáltunk le gyalog a Gyilkos-tóhoz. Aznap máshol is túráztunk, a gyergyói havasoknak egy barlangját (Sugó-barlang) látogattuk meg. Helyi idegenvezetőnk elmesélte, hogy „mackójárta” a vidék, többször is látott egy anyamedvét két kis bocsával. Kitűnő humorával elkápráztatta a gyerekeket, például a „murok egyetem” helyi kifejezés mindenkinek nagyon tetszett: murok/répa, egyetem/mezőgazdasági szakmunkásképző.
Gyergyó magyarok lakta vidék, mondtuk is, hogy például Székelyudvarhelyen úgy érezhettük magunkat, mint Halason: mindenki beszélte hazánk nyelvét. A hetedikeseknek nagyon megtetszettek a székely kifejezések, minden külön kérés nélkül jegyezték fel maguknak emlékül…
Szanyi Zsanett gyűjtéséből idézek:„ nálunk felé, bémentek, életüköt, tevődik, megpróbálódik, haragusznak, oda mensz, madárka, sízni, fenyőköt, képit, csúcsokot, sziklákot, bénézeget…”
Idegenvezetőnk Erdélyi Timit „Timicskónak” hívta, no, ez az elnevezés is nagy sikert aratott…
Ha a kedves olvasónak megtetszettek a fenti kifejezések, ajánlom, olvasgassa például Tamási Áron műveit. (Ábel-trilógia, Erdélyi csillagok, Ördögváltozás Csíkban, s egyéb alkotások) Erdélyi nyelvezetben és humorban nem lesz hiány…

Ellátogattunk a helyi Elekes Vencel Általános Iskolába, ahol süteménnyel várt bennünket az ottani hetedik osztály. Az „aligazgató” (Gyergyóban így hívják az igazgatóhelyettest) képvetítéssel egybekötve mutatta be az iskola életét. A gyerekek ezután beszélgetéssel, focizással ismerkedtek egymással, mi, tanárok az igazgatói irodában ültünk le egy kis eszmecserére.
A gyergyói gyerekekkel még találkoztunk: egyik este vacsora után táncház várt minket a művelődési házban. A helyi csoport bemutatóját vastaps kísérte, ezután közösen táncoltunk, a gyergyóújfalui végtelenül kedves, lelkes tánctanár irányításával.
Az élménydús napok hamar elröppentek… Az utolsó, az ötödik, már sajnos a hazautazásról is szólt. Hajnali fél 3-kor indultunk el Gyergyóból, Hargita megyéből, és a reggeli órákban már Kolozs megyében, a tordai sóbányában voltunk…
Ha valaki azt mondja, hogy a föld mélyében egy hatalmas teremben fogunk óriáskerekezni, nem hisszük el… Pedig így történt!
A következő állomás Kolozsváron volt, ahol megkoszorúztuk Hunyadi Mátyás szülőházát és híres szobrát a főtéren.
A Királyhágón, a szépséges panorámájú parkolóban még mindenki elkölthette utolsó lejeit.
Lassan ereszkedtünk a Kárpátokból az Alföld felé… Várt minket Bihar, közelebbről Nagyszalonta, Arany János szülővárosa. A koszorúzás után elsétáltunk Kossuth Lajos szobrához, s már fel is csendült: Kossuth Lajos azt üzente…
Méhkeréknél léptük át a határt, s egyre többször került szóba Kunfehértó. Tóth-Abonyi Bélánéval, Julcsi nénivel, a hetedikesek osztályfőnökével s a gyerekekkel közösen felidéztük az életre szóló emlékeket.
Éjjel indultunk, éjjel érkeztünk… Mind a két alkalommal ott volt iskolánk igazgatója, Gerti néni. Velünk örült a sikeres utazásnak, a lelkes kis csoport akár reggelig is mesélte volna élményeit…
Stammer József