Időkép kamera Főutca
Archívum
Nemzeti Jogszabálytár
Nemzeti Jogszabálytár

Hatalmas sikerrel mutatták be a Szegedi Szabadtéri Játékokon Hegedűs D. Géza rendezésében a Rómeó és Júliát, amelynek egyik főszereplője, egykori tanítványa, a kunfehértói kötődésű Mészáros Blanka.

Folytatódik a Shakes­peare-sorozat a szegedi Dóm téren, ahol két komédia – a Tévedések vígjátéka és a Vízkereszt, vagy amit akartok – után, idén a Rómeó és Júliát láthatja a közönség. Hegedűs D. Géza színész-rendező úgy nyilatkozott, hogy számára az első perctől nyilvánvaló volt, hogy a két főszerepet korábbi tanítványaira, Mészáros Blankára és Vecsei H. Miklósra bízza.

A huszonhét éves, kunfehértói kötődésű Mészáros Blanka már több nagyobb főszerepet is eljátszott a Fausttól a Liliomon át a Sirályig, három komoly színházi díja is van, és szerepelt a Brazilok című mozifilmben.

A fővárosi Katona József Színház társulatának tagja a gyermekkorát Kunfehértón töltötte, majd a halasi Szilády Áron Református Gimnázium tanulója lett. Meghatározó volt az életében, amikor a gimnáziumi színjátszó kör tagja lett. Mészáros Blanka végül a budapesti Kodály Zoltán Gimnáziumban érettségizett, majd 2010–2015 között a Színház és Filmművészeti Egyetemen tanult. Marton László, Forgách Péter és Hegedűs D. Géza osztályába járt az egyetemen. Mészáros Blanka mára korosztálya egyik legnépszerűbb színésznője, megkapta a társulatától a Máthé Erzsi-díjat.
Hír: BAON.hu
Mi is gratulálunk!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

MFP pályázatok

Időkép kamera Tópart
Időjárásállomás